Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én verselemzés műfaj, szerkezet, történelmi háttér, költői eszközök tekintetében.
1905-ben keletkezett a Góg és Magóg fia vagyok én kezdetű, cím nélküli költemény, Ady Endre 1906-ban megjelent sorsfordító Új versek című kötetében látott napvilágot.
A költemény egy programvers és lírai ars poetica, melyben a Párizsból hazatérő Ady összegzi írói szándékait, megvallja elhivatottságát, életcélját és a hazához való ragaszkodásáról is vallomás tesz. Mindezt teljesen összetett módon juttatja kifejezésre.
A költemény olyan műveltségelemeket használ fel törekvéseinek és helyzetének érzékeltetésére, amelyek térben és időben távol állnak egymástól. Ezek az új nyelvi környezetbe helyezett kulturális elemek, teljes joggal ejtették zavarba a mű korabeli olvasóját.
Az Új versek olyan korszakalkotó kötet volt, amely nagy ellenállást váltott ki az akkori irodalmi körökből. Adyt sok támadás érte, vádolták hazafiatlansággal, érthetetlenséggel, árulással, gőggel, erkölcstelenséggel és arisztokratizmussal. Ady már előre számított a közönség értetlenségére és támadásokra, így tudta, hogy költészete miatt üldözni fogják. Ezt tökéletesen mutatja, hogy a Góg és Magóg fia vagyok én… Ady korabeli ellenfeleihez szól.
Műfaj, téma, hangulat
A Góg és Magóg fia vagyok én című vers műfaja szerint ars poetica, típusát tekintve vezérvers.
A vers témája Ady költői küldetése és költészetének természete. Címe nincsen, mert Ady a vezérverseknek nem adott címet, így az első sorukkal szokták elnevezni őket.
A Góg és Magóg fia vagyok én… verselemzés tekintetében felfokozott hangulatú költemény, az olvasónak már elsőre feltűnik a lázadó- és magabiztos hangvétel, és ahogy megyünk előre a szövegben, csak jobban fokozódik a tragikus hangnem.
A vers fő kifejezőeszközei: ismétlés, fokozás, halmozás, ellentét, kérdés, paralelizmus, felkiáltás, megszemélyesítés, szimbólum, metonímia.
A legfontosabb belső elve az ellentét. A kettősséget a „hiába” és a „mégis” szavak fejezik ki. A „hiába” a reménytelenséget érzékelteti, a „mégis” pedig az eltökélt dacot.
Retorikai felépítettség
Szerkezetileg a vers 4 egységből áll.
Az 1. rész a költői identitás kifejezése. Ady a Góg és Magóg utalással egyidejűleg hangsúlyozza költészetének archaikus jellegét, valamint radikálisan új hozzáállását (a Szentírás szerint Góg és Magóg, a két pogány király népe, részt vesz az apokalipszis nagy csatájában).
A 2. rész az előző szakasz megerősítése. Verecke a Keletet, az ősi eredetiséghez való ragaszkodást szimbolizálja, míg Dévény (a történelmi Magyarország nyugati kapuja) a nyugatosságot és az újdonságot képviseli. Mindkét rész záró mondatai pedig kérdéseket tesznek fel egy közvetlenül meghatározatlan közönség felé.
Ezek a két versszak alkotják a mű első felét, ami célja a költői szerep értelmezése és annak kontrasztja a befogadókkal. Szerkezetük hasonló: a kezdő sorok erőteljesek, míg a záró sorok kérdései bizonytalanságot sugallnak, létrehozva ezzel egy feszültséget és kettősséget.
A kérdések kifejezik a hazatérés és a nosztalgia vágyát, miközben már belesimul egyfajta messiási küldetésbe, ami Ady későbbi műveiben is gyakran jelenik meg.
A 3. rész az önazonosság értelmezése: a Vazul-mítosz jelentős átalakításával a lírai én önmagát áldozatként értelmezi, tekintettel a várható borzalmakra, de egyúttal kijelenti, hogy mindenre hajlandó az ügy érdekében önmagát feláldozni. A küldetés ellentmondásai érzékelhetőek, és a pogánylázadó Vazul alakját hozza fel példának.
A 4. rész az eddigiek összefoglalása és a küldetés kijelentésének megerősítése. A mű második fele a közönség és a művész szembenállását értelmezi, és bemutatja a követendő költői magatartásformát.
A „Góg és Magóg fia vagyok én…” versszakban a verselés bimetrikus vagy kettős, kevert ritmusú. Időmértékes jambikus tízesek és négyütemű hangsúlyos tízesek vegyülnek benne.
Ady verselése sajátos, mivel időmértékes verseiben magyaros, ütemhangsúlyos verseiben pedig időmértékes ritmuselvet alkalmaz. Ezért verseit sokan szimultán ritmusúnak tartják, de más felfogások is léteznek.
Adynak alapélménye a küldetéstudat volt, továbbá az elhivatottság érzése, ugyanakkor abban élt, hogy küzdelme reménytelen, mert túl nagy az ellenállás. Ezt egy hiábavaló harcnak tekintette, mégis küzdött mindaz ellen, amit elviselhetetlennek érzett: a tunyaság, az avíttság és a szellemi rabság ellen.
