Petőfi Sándor Füstbe ment terv verselemzés műfaj, szerkezet, stílus, történelmi háttér és költői eszközök tekintetében.
Ez a kivételesen őszinte költemény hitelességét Petőfi életének és a versben megjelenő lírai helyzetnek a hasonlósága adja. A mű valós eseményeken alapul: szinte minden mozzanata megfeleltethető a Petőfiről fennmaradt életrajzi adatoknak.
Nem véletlen, hogy a magyar irodalom legkalandosabb sorsú költői írták meg a búcsúzás, a távollét, a honvágy és a hazatérés legemlékezetesebb verseit, hiszen saját tapasztalataik révén mélyen azonosulni tudtak ezzel a lírai alapszituációval.
Ha megvizsgáljuk, milyen irodalmi előzményei lehettek Petőfi versének, olyan alkotókra bukkanunk, mint Balassi Bálint, aki a darumadárral üzent, vagy a névtelen kuruc költők.
A Petőfit megelőző időszakban talán Csokonai „Szegény Zsuzsi, a táborozáskor” című helyzetdala emelkedik ki, amely népdallá is vált, akárcsak Kisfaludy Károly „Szülőföldem szép határa” című műve. Kisfaludy maga is átélte a távollét és a honvágy fájdalmát, sőt, a társadalmi hontalanság és a családból való kitaszítottság keserűségét is.
Bár a búcsúzás, a távollét és a honvágy motívuma korábban is megjelent a magyar költészetben, a hazaérkezés élményét alig verselték meg Petőfi előtt. Egyedüli előzményként talán éppen saját, 1841-ben írt „A visszatért” című költeményét lehet említeni, amely mindhárom helyzetet – az elindulást, a kényszerű távollétet és a visszatérést – egyaránt megörökíti.
A „Füstbement terv” másik meghatározó eleme az anyai szeretet. Petőfi korábbi verseiben is találunk utalásokat az édesanya alakjára: a „Hazámban” című versben például Hruz Mária búcsúszava és áldása kíséri fiát útjára, míg a „Jövendölés” című műben a költő édesanyjának ígéri meg halhatatlanságát hivatása révén.
A „Távolból” című versben szintén megjelenik az anya figurája, aki hiába próbálja marasztalni fiát, aki nagy reményekkel és vágyakkal telve indul útnak. A költő nem meri megírni neki, milyen nyomorúságos körülmények közé került, ezért egy kegyes hazugságot üzen haza egy földijével.
Az újszerű családlíra Petőfi tollából
Petőfi 1844 áprilisi dunavecsei látogatásáról két versben is megemlékezett: az „Egy estém otthon” és a „Füstbement terv” című költeményekben. A hónap végén ismét hazatért, és ekkor egészen júniusig családja körében maradt, ez idő alatt jelentős műveket írt szüleiről.
Családlírájának egyik újdonsága a szülők iránti szeretet bemutatása volt, amely csak a polgárosodás előrehaladtával vált költői témává a magyar irodalomban.
A feudális társadalmi rend nem tette lehetővé a családon belüli mély érzelmi kötelékek megjelenését. A nemesi családokban hiányzott az a bensőséges légkör, amely ihletet adhatott volna a költőknek. Mivel a legtöbb költő nemesi származású volt, a családi élet ritkán jelent meg témaként a magyar irodalomban.
Ráadásul a nemesi költők gyakran szüleik akaratával szemben választották a költői pályát, és a nemesi liberalizmus híveiként eltávolodtak konzervatív szüleik szemléletétől. Így például Berzsenyi, Kisfaludy Károly és Eötvös József sem írt családjukról megható verseket, hiszen az ellentétek inkább távolságot szültek közöttük.
A szülők iránti gyengéd szeretet kifejezése inkább plebejus gondolkodásmódra volt jellemző: míg a nemesi szemlélet a hazát és a nemzetet dicsőítette, addig a népi-polgári világ az otthon melegét helyezte előtérbe. A népdalok sem az országról, hanem a szülőföldről, a családról és a szülőházról szóltak, így nem meglepő, hogy főként népi származású írók gazdagították a magyar irodalmat a családi idill témájával.
Az is közrejátszott ebben, hogy sok nemesi költő korán árvaságra jutott vagy elszakadt családjától, így nem rendelkezett olyan személyes élményekkel, amelyeket költészetében megörökíthetett volna. Például Kölcsey alig ismerte szüleit, Vörösmarty apja korán meghalt, Batsányi pedig kisgyermekként elkerült otthonról. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Janus Pannonius óta alig született családi líra a magyar költészetben.
A polgárság megjelenésére volt szükség ahhoz, hogy ez megváltozzon. Az 1830-as és 1840-es években, a polgári réteg megerősödésével egyre gyakoribb lett az idilli családi élet dicsérete az irodalomban és a képzőművészetben. Petőfiig azonban ez a lírai hagyomány szinte jelentéktelen volt.
Petőfi ezen a területen is új utakat nyitott, hiszen olyan témát emelt be a költészetbe, amely korábban háttérbe szorult. Családi lírája éppen azért váltott ki ellenérzéseket kortársai körében, mert számára a családi élet megörökítése ugyanolyan fontos volt, mint a nemzeti vagy társadalmi témák feldolgozása.
A költemény keletkezésének körülményei
Miután a színészéletben kudarcot vallott, Petőfi katonának állt Sopronban, de ez a próbálkozása is sikertelenül végződött. A kimerítő hadgyakorlat és a laktanyai rossz körülmények miatt megbetegedett, és végül leszerelték.
1843 őszén rongyosan és betegen érkezett Debrecenbe, ahol átvészelte a telet, majd tavasszal gyalog indult Pestre, egy kötetnyi verssel és néhány fillérrel a zsebében. Végül Vörösmarty támogatásával sikerült kiadatnia műveit, amely meghozta számára az áttörést.
1844 húsvétján hazalátogatott szüleihez Dunavecsére. A „Füstbement terv” a hazatérés izgatott várakozását örökíti meg: Petőfi diadallal akart visszatérni, de a közeledő otthon gondolata szorongással is eltöltötte. Édesanyja szeretetét biztosra vette, ám apja haragjától tartott.
A verset néhány nappal a hazatérés után írta meg, amikor már elmúlt a viszontlátás feszültsége, és a családi együttlét öröme elhomályosította a korábbi aggodalmakat.
Címválasztás, hangvétel, verselés
Kezdetben a vers eredeti címe Hiú terv volt, és ezzel a megnevezéssel jelent meg Császár Ferenc almanachjában. Az elnevezés önmagában közhelyszerű, és aligha illik Petőfi stílusához.
A költő később Füstbement tervre módosította a címet, amely egy közismert kifejezés. Utólag visszatekintve ez a változtatás tűnik a legmegfelelőbb megoldásnak. A vers végleges formájában, a Versek kötetben már ezzel az új címmel szerepelt.
A költemény hangulata kiegyensúlyozott, mintha a népdalok ősi ritmusának elemeit is magában hordozná.
A mű időmértékes verselésű, jambikus lejtésű. Ez a felfelé ívelő ritmus kifejezi a várakozás izgalmát és a viszontlátás örömét, amely a költő szívveréséhez hasonlítható.
Az első két versszak szigorú ütemezés szerint épül fel: a páratlan sorok felező nyolcasok, míg a páros sorok változó ütemezésű hatosok. A harmadik versszaktól kezdve azonban megszűnik ez a kettős ütemezhetőség, mivel a felező nyolcas szerkezet a páratlan sorokban értelmetlen módon tördelné szét a szavakat.
A ritmus zavartalanságának érdekében Petőfi apró helyesírási módosításokat is végrehajtott a szövegen.
A Füstbe ment terv értelmezése
A költemény egy erős érzelmi ellentétre épül: a költő megpróbálja szavakba önteni felgyülemlett érzéseit, ám ezek olyan intenzívek, hogy végül kimondhatatlanok maradnak.
A költő hosszú távollét után izgatottan és örömmel készült az édesanyjával való találkozásra. Már az úton azon töprengett, hogyan köszöntse őt szép szavakkal a viszontlátás pillanatában.
„Egész úton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?”
A vers szerkezete tükrözi a lírai szituáció feszültségét. Az első három versszak összetett mondatai érzékeltetik a költő belső vívódását. Az első sorban álló „hazafelé” szó pedig kulcsfontosságú, hiszen egyértelművé teszi, hogy a költő otthona felé tart.
„Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.”
A költő elképzeli azt a pillanatot, amikor édesanyját először meglátja, és az kitárja felé karjait. Ebben a meghatározó pillanatban szeretne valami különlegeset mondani, de nem tudja, mi legyen az.
Az ismétlődő kérdések – „miként fogom szólítani?”, „mit mondok majd… kedvest, szépet neki?” – jól érzékeltetik a költő bizonytalanságát és érzelmi hullámzását.
A második versszak harmadik sora további feszültséget teremt azáltal, hogy visszautal a múltba: a költő bölcsőben ringatásának említése megtöri az egyenes vonalú elbeszélést.
A szórend felbontása („Midőn, mely bölcsőm ringatá, / A kart terjeszti ki.”) egy tudatos költői megoldás, amely különleges nyomatékot ad a mondanivalónak. A mindennapi beszédben nem így fogalmaznánk, hanem inkább úgy, hogy „amikor kitárja a karját, amely annak idején bölcsőm ringatta”.
A költő számára ezek az anyai karok nem csupán a fizikai ölelés eszközei, hanem az érzelmi kapocs megtestesítői is. Az anyai szeretet emléke mély érzelmeket idéz fel benne.
(Hasonló motívumok fellelhetők más verseiben is, például a Hazámban vagy Az alföld című művében, ahol a bölcső a szülőföld szimbólumaként jelenik meg.)
Ahogy a vers előrehalad, a jambikus lüktetés egyre intenzívebbé válik, párhuzamosan a lírai feszültség növekedésével.
A harmadik versszak még inkább felerősíti ezt az érzést, mivel kiderül, hogy a költő fejében számtalan szebbnél szebb gondolat kavargott, de egyik sem tűnt igazán megfelelőnek:
„S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Míg állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.”
Petőfi a tér és az idő kontrasztját sűríti ebbe a két sorba: a szekér gyorsan halad, mégis úgy tűnik, mintha az idő megállna.
A költő kortársai számára újszerű gondolat volt, hogy az időérzékelés az egyén érzelmi állapotától függhet. Ha valamit nagyon várunk, az idő lelassul, míg ha boldogan telnek a percek, észrevétlenül elszállnak.
A költő türelmetlenül várja a találkozást, és bár a szekér gyorsan robog, számára úgy tűnik, mintha minden mozdulatlan lenne.
A vers utolsó versszaka hozza meg a megoldást: a költő megérkezik, és a feszültség feloldódik:
„S a kis szobába toppanék…
Röpült felém anyám…
S én csüggtem ajkán… szótlanul…
Mint a gyümölcs a fán.”
A költemény csúcspontja az, hogy a költő az úton kigondolt gyönyörű szavak közül egyet sem tud kimondani. Az anyja iránti szeretet olyan erős, hogy szavakkal kifejezhetetlenné válik.
Nyelvtani szempontból az utolsó strófa különösen érdekes: az első két sora ugyan teljes mondat, mégis töredékesnek hat a három pont miatt. A harmadik sorban a mondat szerkezetileg is megszakad, így a „szótlanul” szó kapja a hangsúlyt, amely éppolyan kulcsszó, mint az első versszak „hazafelé” kifejezése volt.
Az elhallgatás a mély érzelmek kifejezője, a végső sor pedig egy természeti hasonlat („Mint a gyümölcs a fán”), amely megerősíti a szülő-gyermek kapcsolat időtlen jelentőségét.
A mű végén Petőfi hazaér, és az anya iránti gyermeki szeretet egyetemes és mély érzéseit fejezi ki ezzel az egyszerű, mégis magasztos gesztussal.
