Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a 20. század egyik legnagyobb költője volt. Jelentős szerepet játszott a magyar politikai újságírásban is. Írásai a kultúráról és irodalomról a haladás mellett érveltek. Költészete az emberi lét minden fontos kérdésére kiterjedt, versei a szülőföldről vagy a szerelemről mélyen foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint az egyenlőség, a szabadság, a hit vagy a mulandóság.
Röviden Ady Endre életéről
Érmindszenten született egy elszegényedett nemesi családban. Apja, diósadi Ady Lőrinc (1851–1929), gazdálkodó, anyja Pásztor Mária (1858–1937) volt, aki református lelkészi családból származott. Egy nővére és egy öccse volt.
Gyermekkora
Iskoláit Érmindszenten kezdte, majd a katolikus népiskolában folytatta. 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került, ahol első verseit írta. 1892-ben a zilahi református kollégiumba ment, ahol 1896-ban érettségizett. Itt tapasztalta meg a szabadságot, sorsfordító élmények érték: cigarettázott, kocsmázott, és első szerelme is itt született.
Életpályája
Apja jogászi karrierre szánta, ezért Debrecenbe küldte jogi tanulmányokra, de Ady inkább újságíróként bontakozott ki. Tanulmányait nem fejezte be, és 1900-ban a Nagyváradi Naplóhoz szerződött, ahol bírálta az egyházat, ami miatt büntetést is kapott. 1903-ban találkozott Brüll Adéllal (Léda), aki hosszú ideig múzsája volt, és párizsi útjai költészetére is nagy hatással voltak. 1908-tól a Nyugat folyóirat munkatársa lett, később szerkesztője is.
Ady Endre halála
1918-ban szifilisz okozta szövődmények és spanyolnátha miatt tüdőgyulladást kapott, ami végül halálához vezetett 1919. január 27-én.
