Vajda János (1827. május 7. – 1897. január 17.) magyar költő, műfordító, hírlapíró és a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt. Írói és publicista álnevei között megtalálhatók Arisztidesz, Quintus, valamint Homonnai Béla, míg vadászírói álneve Cserszilvásy Ákos volt.
Életrajza
Vajda János Pesten született 1827-ben. Apja, Vajda Endre 1828-tól a váli uradalmi birtok főerdésze lett, így családjával ide költöztek. Édesanyja Veleczky Lídia volt. Vajda költészetében később gyakran visszatérő témaként szerepelt a váli erdészlak, mint a gondtalan, boldog élet szimbóluma.
Vajda az 1837-ben székesfehérvári ciszterci gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait. Később Pestre került, ahol nagybátyjánál, Vajda Péter írónál lakott és a pesti piarista gimnáziumban tanult. 1840 és 1842 között eminens diákként végzett a 4. grammatikai és az 1. humanista osztályban, bár magasabb iskolai végzettséget nem szerzett.
Ezen időszakban már kipróbálta magát a versírásban és Petőfit tekintette példaképének. Emiatt színészi pályára is vágyott, és hét hónapig járta az országot. Azonban 1846 nyarán lemondott a színészi pályáról, és Alcsútra került, ahol gazdatiszti gyakornokként dolgozott József főherceg uradalmában.
1848-ban, a forradalom kitörésekor, részt vett a pesti forradalomban a Pilvax kávéházban. Később, augusztusban önként jelentkezett honvédnak, és a délvidéki fronton szolgált. Hadrendben közlegényként kezdte, de a hadnagyi rangig jutott. Két hosszú betegség miatt azonban nem vett részt a nagy csatákban.
A szabadságharc bukása után rövid ideig szülei váli birtokán tartózkodott, majd mint volt honvédtisztet, besorozták az osztrák császári hadseregbe, és Padovában szolgált mint közlegény. 1850 végén szerelték le a honvédségből.
1850 után több kiskunsági településen, majd Szegeden, illetve Budapesten élt földbecslő hivatalnokként. Később újságíróként dolgozott különböző lapoknál. Politikailag sokszor magára maradt és nehéz helyzetbe került. Miután Pestre tért vissza 1866-ban, újra újságíróként tevékenykedett, bár ismét szembekerült a kor irányvonalával, különösen a Deák-féle párttal, és nem támogatta a kiegyezést.
Vajda János 1880-ban feleségül vette Bartos Rozáliát, aki akkor 19 éves volt. Fény derült felesége múltjára, aki korábban szolgálóként dolgozott, teherbe esett, és egy fiút szült, de mindezt eltitkolta férje elől. Emiatt kétévi házasság után kiutasította a házából.
Ezután élete végéig teljes magányban élt. Gyomor- és bélhurut betegségekkel küzdött, amit a folyamatos gyógykezelések ellenére is nehezen viselt.
Költészete
Vajda János költőként sokoldalú és gazdag művész volt. Legjelentősebb tevékenysége a költészet területén zajlott. Vajda gyakran keserűséget érzett, mivel kenyérgondjai újságírói munkára kényszerítették, és ezzel elvonták a líráktól. Verseit általában értetlenség és közöny fogadta, bár manapság éppen az extravaganciája és személyisége jelentik legnagyobb erényét.
Vajda Jánosnak különféle költői műfajokban értékes alkotásai vannak. Szerelmi, természeti, és filozófiai témákhoz köthető versei jelentősen különböztek korának meghatározó stílusától. Vajda felfedezte a szubjektivitást, szenvedélyt, és reménytelenséget a költészetében. Emellett különböző filozófiai irányzatok között keresgélte saját útját, és szembenézett az élet legnagyobb kérdéseivel. Nyelve és képi világa rendkívüli személyiségről tanúskodik, aki merészen és kreatívan alkalmazza a romantika eszközeit. Vajda költői stílusa előfutárja volt a szimbolizmusnak.
Vajda János költészete hasonlít a hasonlóan elszigetelt kelet-európai költőkhöz, mint például a lengyel Norwid és a román Eminescu, akik az átmeneti időszakban találták magukat, és nehezen illeszkedtek a koruk közegébe. Az 1850-es évektől a magyar kultúrában dominált a népnemzeti iskola esztétikája, és ezekkel ellentétes költők kénytelenek voltak magukra hagyni az elfogadást. Vajda János is az 1850-es évektől került ilyen helyzetbe.
Vajda János számos politikai és közéleti témájú művet is alkotott, köztük az Önbírálat és a Polgárosodás című írásokat, amelyek ellen sok kritika született. Vajda a radikális polgárosodás programját támogatta és hirdette, hangsúlyozva az európai polgárosodó művelődés fontosságát. A politikai önállóságát másodlagosnak látta, és az Ausztriával való kapcsolatot geopolitikai tényként kezelte, amelyből erényt kellett kovácsolni.
Szabadságharc idején Vajda János buzdító dalokat írt, mint például „A honárulókhoz” és „Éljen a köztársaság!” Továbbá írta a „Bach-korszak” című művét is, ami a közelmúltban megtörtént eseményekre reagált. Az „A virrasztók” (1857) is figyelemre méltó alkotás, amely az allegóriát használva a költők és írástudók felelősségét emeli ki a nép és a hazafiság iránt.
Azok a versei, amelyeket filozofikusnak tekinthetünk, olyan témákat érintenek, mint a meg nem értettség, a polgári világtól való elszigeteltség, a személyes érzések és az egyetemes érvényű filozófia. Különösen híresek a szerelmi versei, például „Kratochwill Georginához” és a visszaemlékezésekre építő költeményei, mint „A kárhozat helyén”, „Húsz év múlva”, „A feledhetetlenhöz” és „Harminc év után.”
Vajda János költői hagyatéka és stílusa rendkívül sokoldalú volt, és kreatív alkotó volt a magyar irodalom történetében. Az Ady Endre is meglátta benne a maga elődjét.
