Vörösmarty Mihály megzenésített verse a Szózat, mely a magyarok nemzeti éneke a Himnusz mellett.
Vörösmarty Mihály 1836-ban írta a Szózat című verset, amely 1837-ben az Aurora nevű folyóíratban jelent meg. 1843-ban Egressy Béni írt zenét a Szózatra, melynek megzenésítésére Bartay Endre, a nemzeti színház akkori igazgatója, pályadíjat tűzött ki. 1843. május 10-én került sor a mű ősbemutatójára a Nemzeti Színházban. A Szózatot második himnuszunknak is nevezik. Hosszú ideig vita tárgya volt, hogy a Szózat vagy a Himnusz legyen a nemzeti himnuszunk.
Szózat
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezred év csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ !
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévnyi szenvedés
Kér éltet vagy halált !”
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.