Vörösmarty Mihály (1800. december 1. Pusztanyék – 1855. november 19. Pest) író, költő, táblabíró, ügyvéd, a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a magyar írói romantika egyik legnagyobb alakja.
Életrajza
Szegény családban született a Velencei-tó melletti Pusztanyék faluban (ma Kápolnásnyék város része). Apja idősebb Vörösmarty Mihály (1764-1817) volt, aki 1797-ben gróf Nádasdy Ferenc birtokára került földművesként, édesanyja pedig Csáthy Anna (1787-1834). Mindketten római katolikus nemességből származtak.
Tanulmányai
1807-1811 között Pusztanyéken, 1811-1816 között a Ciszterci Szent István Gimnáziumban Székesfehérváron, 1816-1817-ben pedig a pesti Pesti Piarista Gimnáziumban tanult. Apjának nem kellett sokat költenie rá, mert igen hamar alkalmazták két fiú mellett tanárként. Pesten az újabb magyar költők műveihez is hozzájutott. Mindezek jó hatással voltak rá, s kevesebbet tanult ezért, de annál többet verselt.
1817 nyarán meghalt az édesapja, mikor a pesti egyetemre került. Apja az utolsó éveiben állásától megválva, önálló gazdálkodásba fogott, de a rossz évek miatt vagyonának jó részét elvesztette. Halála miatt az egész család anyagi csődbe jutott. Édesanya tovább gazdálkodott, de folyamatosan szegényebb lett, s a gyermekeinek korán meg kellett küzdeniük az élettel. Nem egészen öt év alatt mindenüket el kellett adják, így az özvegy nem tudta tovább nevelni gyermekeit, mivel maga is a nyomorral küszködött.
Vörösmarty Mihály egyetemistaként, 1817 novemberében a Perczel családhoz került tanítónak és nevelőnek. Itt nyolc évig dolgozott és 1820-tól Börzsönypusztán, majd 1823 őszétől ismét Pesten lakott tanítványaival. A tanítások mellett 1820-ban elvégezte a bölcsészkart. Eközben reménytelenül beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába). A későbbiekben Perczelnek börzsönyi birtokára ment és ott készült fel a jogra, melyből vizsgát tett félévenként, kitűnő osztályzattal.
Felnőttkora
A Börzsönyben eltöltött két év alatt Perczel Sándor jelentős könyvtárát bújta. Megismerkedett Teslér László és Egyed Antal írókkal. 1823-ban megkezdte a Zalán futása megírását, ami mellett 1822–23 között joggyakornok volt Görbőn a Csehfalvi Ferenc Tolna vármegyei alispán mellett. 1823 őszén Pestre utazott, ahol megint a Perczel fiúk nevelésével foglalkozott, ami mellett felesküdött királyi táblajegyzőnek.
1824. december 20-án sikeresen letette az ügyvédi vizsgát. Ezidőtájt ismerkedett meg Zádor Györggyel, aki aztán igaz barátja lett. Ő általa ismerte meg Fáy Andrást, és a Vadász Kürtjében élő Deák Ferencet. 1825-ben már országosan ismerték és bár igen szűkös körülmények közt élt, 1826 augusztusában elhatározta, hogy az írói pályán marad.
Költői hírnevét az 1825-ben megjelenő Zalán futása című eposza alapozta meg. A nemzet ébresztője névvel illették érte.
1827 tavaszától 1831 év végéig szerkesztette a Tudományos Gyűjteményt, mely a legjelentékenyebb tudományos folyóirat volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én Vörösmarty Mihályt második fokozatú rendes taghává tette. Néhány nappal később elhunyt Kisfaludy Károly, így helyébe első fokozatú taggá tette. Jelentős szerepe volt az intézmény korai munkásságában, s leginkább az ő fellépésének volt eredménye, hogy az akadémia mindjárt kezdetben a Révai-féle nyelvtani rendszert fogadta el.
1832-ben munkái első gyűjteményét Károlyinak adta el 1100 forintért. 1834-ben átvette a 400 forintnyi pályadíjat a Zalán futásáért. Ezzel segíteni tudott magán és édesanyján is. Addig a Mázsa utcában, egy kis szobában lakott, amiben fűtés sem volt, így Zádor György barátjánál húzta meg magát. 1828-tól 1830-ig a Lipót utcában a Turóczy-féle házban élet; ahonnan a Kalap utcába költözködött, Bártfay estélyein ismerkedett meg báró Wesselényi Miklóssal. 1834. szeptember 15-én meghalt az édesanyja, akit szép epigrammában siratott meg. Kilenc társával együtt megalapította a Kisfaludy Társaságot, amelynek 1837. február 6-án volt az alakuló ülése.
1837-1843 közti időszakban Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel az Athenaeumot szerkesztette.
Színikritikusként 1837-ben mutatkozott közönség előtt. Kritikái közelebb hozták a drámaírókhoz a színészeket, akik játék után a „Csigába” mentek, ahol az írók vacsorázni szoktak. A „Csiga” vendégei később annyira sokan lettek, hogy az első emeletet ki kellett bérelniük, melyből megalakult a Nemzeti Kör, majd az Ellenzéki Kör. Vörösmarty volt a központi alakja, és elnöke.
1842-ben, saját költségén adta ki műveit, de nem kelt el belőle sok, így teljesen elszegényedett.
1843. május 9-én feleségül vette a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát (1825–1882), mely házasságból öt gyermekük született: Béla, Ilona, Erzsébet, Mihály és Irma. A két utóbbi gyermek már kiskorában meghalt. A kisfiú haláláról Petőfi Sándor verset is írt. Gyermekei szaporodásával megélhetése egyre nehezebbé vált.
1845. július 14-én Zala vármegye táblabírájának választották meg. Az 1848. évi nagy változást lelkesedéssel fogadta, de örömnapjait családi csapás zavarta meg, mivel legkisebb fia áprilisban meghalt. 1848-ban Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter felajánlotta számára a pesti egyetem irodalmi tanszékét, de ő visszautasította.
1848. június 9-én Bács-Bodrog vármegye almási kerülete képviselővé választotta. 1849. június 15-én, a Habsburg-ház trónfosztása után kinevezték a kegyelmi törvényszék közbírájává. Július 10-én a bácsalmási választókerület országgyűlési képviselővé választotta.
A világosi fegyverletétel után bujdosnia kellett, miközben egyik lánya meghalt. Az egészségi állapota megromlott, a reménytelen élet beteggé tette. 1850-ben Pestre ment, és föladta magát a katonai törvényszéken, ahol szabadlábon hagyták. Májusban földet és házat vásárolt a Fejér vármegyei Baracskán. 1850 nyarán Haynautól kegyelmet kapott, és egész családjával Csépre, felesége szülőhelyére költözött.
Vörösmarty Mihály halála
1853-ra szívelégtelensége komolyabbra fordult, és hullámzó állapotú tüdővizenyő alakult ki nála. 1854-től valóságos szenvedés volt élete. Ebben az időszakban közölte a Pesti Napló (1855. II. 6. sz.) A vén cigány című utolsó költeményét. November 17-én családjával Pestre költözött, a Váci utcai Kappel-házba, mivel itt állandó orvosi felügyelet alatt álhatott. A lépcsőn felfelé menet összerogyott; lefektették, de soha többé nem kelt fel. November 19-én Deák Ferenc és Kemény Zsigmond látták utoljára. A halál okaként agyszélhűdést állapítottak meg.
Sírját a Rákosi-korszakban fel akarták számolni, ám ez nem történt meg.
