Petőfi Sándor: Európa csendes, újra csendes című költeménye 1849-ben, Debrecenben íródott, amikor Debrecen lett az első magyar kormány menedéke Pestről menekülve. Petőfi is itt állomásozott ebben az időszakban.
Ez a vers az egyik utolsó költemény Petőfi életében. Először a Közlönyben jelent meg 1849. február 23-án, majd röplapokon is terjesztették. Ekkoriban érzelmi és katonai szempontból is nehéz időszakon ment keresztül a magyarság. A versből kiderül, hogy Petőfi helyzetértékelése nagyon reális volt.
Európa csendes, újra csendes
Európa csendes, újra csendes,
Elzúgtak forradalmai…
Szégyen reá! lecsendesűlt és
Szabadságát nem vívta ki.
Magára hagyták, egy magára
A gyáva népek a magyart;
Lánc csörg minden kézen, csupán a
Magyar kezében cseng a kard.
De hát kétségbe kell-e esnünk,
Hát búsuljunk-e e miatt?
Ellenkezőleg, oh hon, inkább
Ez légyen, ami lelket ad.
Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén.
Ha a mi fényünk nem lobogna
A véghetetlen éjen át,
Azt gondolhatnák fönn az égben,
Hogy elenyészett a világ.
Tekints reánk, tekints, szabadság,
Ismerd meg mostan népedet:
Midőn más könnyet sem mer adni,
Mi vérrel áldozunk neked.
Vagy kell-e még több, hogy áldásod
Nem érdemetlen szálljon ránk?
E hűtlen korban mi utósó
Egyetlen híveid valánk!
Debrecen, 1849. január