Petőfi Sándor A puszta télen verselemzés műfaj, szerkezet, történelmi háttér, költői eszközök tekintetében.
A költészet minden esetben az emberről szól, és a legtöbb esetben a költő önmagáról beszél. Ez a tájversek esetében is így van, sőt sokszor árulkodik a költő öntudatlanul kimondott belső titkairól.
Petőfi alföld-szeretete részben politikai indíttatású, részben pedig korigényt elégített ki. Az olvasók többsége anyagilag nem tudta megengedni magának az utazást, így ők az olvasmányokon át tudtak világot látni. Petőfi igyekezett a versei olvasóinak az igazat adni. Ezért aztán a magyar Alföldről már-már természetrajzi hitelességgel írt.
A vers keletkezése
A puszta télen című verset Petőfi Sándor 1848 januárjában írta. A vers Pesten született, távol a közvetlen élményt okozó pusztától, mégis úgy érzi az olvasó, mintha a költő a hatalmas puszta közepén állna, és éppen átélné annak kihaltságát és szépségét. A költő tehát nem friss élményeit foglalta versbe, hanem emlékezetből idézte fel a téli pusztát, amelyről azonban megszámlálhatatlan gyermekkori élménye volt, mivel ott nőtt fel, és a későbbiekben sokat vándorolt keresztül-kasul. A vershelyzet is érezteti, hogy a költő körbetekint a tájon, és ezzel az olvasó szemét is vezeti. Az olvasó is élettelennek, üresnek és mozdulatlannak látja a pusztát.
A vers stílusa
A vers stílusa realistának mondható. Petőfi erőteljes realizmussal és aprólékos megfigyeléssel festi meg a pusztát, az állatokat, a tájat és az embereket egyaránt. Ez a realizmus természetesen fakad a Petőfi által meghirdetett népi irányzatból. A puszta télen verselemzés tekintetében természetes nyelvezetű, egyszerű szóhasználat és mondatalkotás a jellemző rá.
A puszta télen hangulata
Egy költemény nem csak a külvilágot tükrözi, hanem a maga körül látott és érzékelt valóságot ábrázolja. Ilyenkor is a költő lelkét tükrözi a vers.
Minden esetben személyesek a tájleíró költemény képei, a nyelvezet pedig mindig az adott alkotót jellemzi. A költői képek nemcsak elmesélnek, leírnak, ábrázolnak valamit, hanem hangulatot is ébresztenek. A költő lelkiállapotát ugyanúgy tükrözi a tájleíró vers, mint az én-vers. Az ember mást lát a környezetében, amikor szomorú és mást, amikor jókedvű. A puszta télen az elmúlást, a búcsúzás hangulatát idézik fel. A versben minden szinte magányos, szomorú, vagy sejtelmes.
