Kosztolányi Dezső, teljes nevén Kosztolányi Dezső István Izabella (1885. március 29.-1936. november 3.) költő, író, műfordító, esszéista, kritikus, újságíró, esperantista. Ő volt a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő formaművésze, és a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legkiemelkedőbb alakja.
Kosztolányi Dezső élete
Kosztolányi Dezső 1885. március 29-én, virágvasárnapon született Szabadkán, Kosztolányi Árpád és Brenner Eulália gyermekeként. Édesanyja révén volt unokafivérének Brenner József, aki íróként Csáth Géza néven volt ismert. Apai nagyapja nemeskosztolányi Kosztolányi Ágoston volt, bankpénztáros és 1848/49-es honvéd százados, aki Bem seregében szolgált és Kossuth Lajos mellett is állt. Ő tanította meg Kosztolányi Árpádot írni és olvasni, valamint angolul tanította meg unokáját. A kisfiút 1885. április 7-én keresztelték meg a szabadkai római katolikus Szent Teréz-plébánián, keresztszülei Hofbauer István, a későbbi altábornagy, és felesége, született Oravecz Izabella voltak. A gyermek a keresztségben a Dezső, István, és Izabella utóneveket kapta. Bár nincs hivatalos dokumentáció, amely alátámasztaná apai felmenői nemeskosztolányi eredetét, de az író dédanyja, Filáczy Veronika férjének, Kosztolányi Jánosnak, „Atyámfia légyen” minősítését kapta Bars megyéhez írt folyamodványában 1841-ben, ami azt jelentette, hogy vérrokon. Egy másik érdekes családi hagyomány az író dédanyjának, Kléri Magdolnának francia származására vonatkozott, amelyet a családnév „Cléry” írásmódja miatt összekapcsoltak XVI. Lajos Cléry, a király komornyikjával, aki a királyt, mint Capet Lajost kivégzéséhez öltöztette. Ez azonban hamisnak bizonyult.
Az iskolába járását Szabadkán kezdte, de önképzőköri konfliktusa miatt, amelynek során megjegyzést tett magyartanárjára, kiutasították. Ennek ellenére magántanulóként, Szegeden fejezte be középiskolai tanulmányait, ahol érettségizett.
Az első publikált írása, az „Egy sír” című vers, 1901. október 26-án jelent meg a Budapesti Naplóban.
1903-ban Budapestre költözött és beiratkozott a bölcsészkar magyar-német szakára. Itt barátkozott meg Babits Mihályval és Juhász Gyulával, akikkel levelezni is kezdett, és életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel. Hatással volt rá a kortárs filozófus, Zalai Béla gondolkodásmódja.
1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol filozófiai tanulmányokat folytatott, például Hegel filozófiájáról, Grillparzer munkásságáról és Schiller életéről. 1905-ben hazatért és újságíróként kezdett dolgozni. Első cikkei a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló munkatársává vált Ady Endre helyére, aki akkor Párizsból küldte tudósításait. 1907-től pedig rendszeresen publikált a Hét című lapban.
Kosztolányi 21 évesen sorozatban kellett részt vegyen, de végül alkalmatlannak találták a szolgálatra. A szegedi honvédgyalogságnál szolgált egy ideig.
1907-ben adta ki első verseskötetét, „Négy fal között” címmel. A kötet pozitív fogadtatást kapott, kivéve Ady Endret, aki kritizálta Kosztolányi művészetét. Ady szerint Kosztolányi irodalmi író, aki irodalmi témákat dolgoz fel verseiben, és hasonlít Szász Károly költészetéhez. Kosztolányi válaszul kilenc cikket írt Adyról, amelyek közül az utolsó a legismertebb. Ebben azt állította, hogy Ady költészete időszerűtlen, és elítélte Ady „nyelvteremtő zsenijét”. Szerinte az Ady-kultusz akadályozza a magyar líra fejlődését. Ady kultusza fokozódott Trianon után, amelyre Kosztolányi válaszul olyan írásokat publikált, amelyek az esszé és pamflet közötti műfajba tartoznak. Szerinte Ady költészete visszautal a 19. századra, és elutasította Ady szerelmi költészetét is, ami szerinte konvencionális.
1910-ben Kosztolányi megismerkedett Harmos Ilona színésznővel, aki később felesége lett. 1913-ban házasodtak össze. A házasságukat Purjesz Lajos és Miklós Jenő tanúskodta.
Harmos Ilona, aki Görög Ilona néven publikált novellákat, később a római katolikus vallásra tért át. 1915-ben született fiuk, Kosztolányi Ádám, aki szintén írt és munkái lapokban megjelentek.
1915-ben Kosztolányit újra sorozásra hívták, de szívbillentyű-elégtelenséggel alkalmatlannak találták.
1919-1921 között Kosztolányi az Új Nemzedék című szélsőjobboldali lapnál dolgozott. A Pardon rovatban rendszeresen írt cikkeket, amelyek élesen támadták a Tanácsköztársaságot és annak vezetőit, gyakran antiszemita és rasszista megnyilvánulásokkal. Kosztolányi később elítélte a nemzetiszocializmus ideológiáját. A kommün bukása után elveszítette egzisztenciáját, és nem értett egyet a bolsevizmus ideológiájával sem.
Rákosi Jenőt 1930-ban a Magyar PEN Club elnöke lett, de politikai nyomásra le kellett mondania erről a tisztségről. 1933-ban kezdetét vette betegsége, a rák első jelei mutatkoztak. 1936-ban, a súlyosbodó betegsége közepette találkozott Radákovich Mária nevű nővel, aki iránt szerelemre lobbant. Szerelmük több vers megírására is ösztönözte őt. Bár el akart válni feleségétől, a betegsége ezt lehetetlenné tette.
Kosztolányi 1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban a Szent János Kórházban, Budapesten. Decemberben a Nyugat különszámmal emlékezett meg róla, és Babits Mihály rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Ascher Oszkár részletesen tudósított Kosztolányi szenvedéseiről a Nyugatban és Az Estben is.
