Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 24.) magyar költő, nyelvújító és politikus, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, és a nemzeti himnusz költője.
Kölcsey Ferenc élete
Miután édesapja, Kölcsey Péter, álmosdi gazda, 1796. augusztus 9-én elhunyt, édesanyja, Bölöni Ágnes a hatéves kisfiát Debrecenbe küldte iskolába. A jobb szemét fekete himlő következtében, már gyermekkorában elveszítette. Állítólag a betegség kezelése közben a tüzes kemencéből szikra pattant a szemébe. 11 éves korában halt meg az édesanyja, melytől kezdve a háztartást a család cselédje: Anna néni vezette. Neki és három kisebb testvérének gondját viselte.
Tanulmányai
14 éven át a Debreceni Református Kollégiumban tanult. 1803-ban a költészeti osztályba kerülve a latin versírásban nem jeleskedett, de áhítattal olvasta Virág Benedek, Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Sándor munkáit. Már ebben az időszakban is a magányt kereste, s könyveivel elvonulva lelte meg örömét.
Az idegen nyelvek közül először franciául, majd németül tanult meg. 16 éves korában már írogatott verseket is. 1805-ben ismerkedett meg Kazinczyval Csokonai temetésén, akivel ezután sokat levelezett. Kazinczy buzdítására, elkezdett kivonatokat írni, melyekből esszék is lettek.
Felnőttkora
1809-ben befejezte kollégiumi tanulmányait, majd ezután Pestre költözött törvénygyakorlatra, de vizsgát nem tett, mert kizárólag az irodalom érdekelte. Ennek okán lemondott a tanári- és a hivatalbeli pályáról és Álmosdra vonult, ahol birtokán gazdálkodott és öccseit gondozta. 1815-ben testvéreivel Csekére költözött, ahol szintén a gazdaságot vezette.
Kizárólag az irodalmi esztétika és kritika terén dolgozott; Kazinczy Ferencel a régi Magyarország ellen küzdött; sorba vette a legnevezetesebb költőket, Kis Jánost, Csokonait és Berzsenyi Dánielt. Véleményét az akkori korban hallatlan szigorúsággal közölte, ezért a közvéleményt és az írókat fel is zúdította maga ellen. Ekkor baráti viszonyba lépett Kisfaludy Károllyal és az Aurora-körrel.
1823. január 22-én írta meg a Himnuszt, amely Erkel Ferenc megzenésítésével Magyarország nemzeti himnusza lett.
1826-ban pesti tartózkodása alatt Szemere Pállal megindította az Élet és Literatura című folyóiratot. 1827 januárjában visszatért csekére, ahol elhunyt öccse ügyei is foglalkoztatták. Az 1829-es tisztújításkor báró Vay Miklós Szatmármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé tette. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága 1830. november 17-én Pozsonyban a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjának nevezte ki.
1832-ben megyei főjegyzővé, november 6-án pedig országgyűlési követté választották. Pozsonyban 1832. december 19-én foglalta el helyét.
Mint politikus, a reformok híve volt. Követi pályája 1834-ben ért véget, amikor megyéjében a maradiak kerültek felszínre. Hazatérte után kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapítótagja lett.
Halála
Halála tragikus hirtelenséggel következett be. Szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és 1838. augusztus 23-án Szatmárcsekén elhunyt.
