Egyházas-nagyberzsenyi Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24.) magyar költő.
Berzsenyi Dániel életrajza röviden
Berzsenyi egy középbirtokos nemesi családban látta meg a napvilágot. Sopronban, az evangélikus líceumban szerezte meg első oktatását, ahol sokkal inkább kitűnt testi erejével, mint szorgalmával vagy magatartásával. Az apja uralmából való szabadulás vágyában Berzsenyi, a fiatal korú Dukai Takách Zsuzsannával lépett házasságra, majd a sömjéni birtokukra költöztek. Verseit titokban írta, és barátja, Kis János lelkész továbbította azokat Kazinczy Ferencnek, a kor irodalmi vezéralakjának. Berzsenyi rendkívül megragadta a dicséret, amit a széphalmi mester tőle kapott, és egy kötettel jelent meg a közönség előtt. Később azonban egyre ritkábban alkotott, és Kölcsey Ferenc kritikája is elbizonytalanította. Ezután elkezdett tanulmányokba fogni, hogy költészetét tudományos alapokra helyezze. A „Poétai harmonisztika” című értekezésében ismertette költészettel kapcsolatos nézeteit. Élete későbbi szakaszában egyre magányosabban élt Niklán lévő birtokán. Berzsenyi költészetét erőteljes kifejezések és költői képek jellemzik. Verseiben személyes érzések mellett általános gondolatok is megjelennek, és műveiben gyakran kifejezi aggodalmát a magyarság sorsa miatt.
Berzsenyi Dániel életrajza részletesen
Fiatalkora
Berzsenyi egyetlen gyermeke volt egy régi nemesi családnak. Apja, Berzsenyi Lajos jogi végzettséggel rendelkezett, de soha nem gyakorolta az ügyvédi hivatást. Ő egy komoly, könyveket szerető férfi volt, aki elvonultan élt, gazdálkodott és olvasgatott. Édesanyja, Thulmon Rozália volt. Apja úgy gondolta, hogy fiának először fizikailag erősnek kell lennie a birtokon, mielőtt elkezd tanulni. Úgy érezte, hogy tíz éves koráig nem érdemes gyermekét iskolába küldeni, mert ebben az időszakban hamarabb megtanulhatná azt, amit előtte évekig tanulna.
1788 őszén, tizenkét évesen Berzsenyi elkezdte a soproni evangélikus líceumban a tanulmányait, ahol hét évig tanult megszakításokkal. Talán az életkora miatt nem tudott könnyen alkalmazkodni az iskolai rendhez, és gyakran szembement a szokásokkal. Sokszor még az órákra sem ment be.
1793-ban elszökött Sopronból és beállt a katonaságba, de kevés ideig bírta, és megszökött. Bár soha nem fejezte be tanulmányait, a soproni évek mély nyomot hagytak benne. Sok könyvet olvasott a kor fontos témáiból, és kitűnően elsajátította a latin és német nyelveket. A líceumban alapítótagja volt a Nemes Magyar Társaságnak, az első magyar nyelvű diák önképzőkörnek, Kis Jánossal együtt.
Apja észlelte, hogy fiának hajlama van a klasszikusokra, és gyakran olvasta vele a római prózaírókat. Azonban az apja óvta a költők munkáitól, mert attól tartott, hogy azok csak fokoznák fiának heves képzeletét. Ennek ellenére Berzsenyi titokban hozzájutott a tiltott írók munkáihoz, és éjszakánként olvasgatta azokat. Művei azt mutatják, hogy kiválóan ismerte a római és görög mitológiát, és példaképe a római lírikus Horatius volt.
Azonban lelkében sok vihar dúlt, és fiatal felnőttként szerelem is zavarta meg. Ráadásul mély bánat fogta el a nemzeti hanyatlás miatt, ami a korábbi lelkesedéses időszakot (magyar jakobinus mozgalom) követve egyre sivárabb képet mutatott. Lelki feszültségek egy-egy heves kitörésben kerestek megoldást, de apja nem értette meg őt, és úgy látta, hogy a fiában még mindig a diák rejtőzik. Az apa és fia közötti kapcsolat egyre romlott, és apja tovább bonyolította a helyzetet édesanyja halála után (1794 ősz), aki valamiféle közvetítőként szolgált a két férfi között.
Lírikus időszaka
Az apa uralmából való menekülésként 1799-ben Berzsenyi elvette a tizennégy éves Dukai Takách Zsuzsannát (1784–1848), egy gazdag nemesi család leányát. Feleségével Kemenessömjén mellett, a felesége birtokán telepedtek le. Berzsenyi kiváló gazdává vált, és önfenntartó életmódot kezdett folytatni. 1804-ben átköltöztek Niklára, Somogy vármegyébe. Bár elégedett volt a sikeres gazdálkodása miatt, műveiben kifejezte a tudományos és irodalmi élet központjától való távolságát, valamint az emberek hiányát, akikkel tudományos vitákat folytathatott volna.
Már húszéves korától írt verseket, de gondosan elrejtette őket családja és barátai elől. 1803-ban Kis János, a soproni evangélikus lelkész (későbbi püspök, aki szintén írt verseket) és egyik gyermekének keresztapja rajtakapta Berzsenyit írás közben. Kis János elküldte Berzsenyi néhány művét Kazinczy Ferencnek, aki lelkesedett értük, és bátorította a további írásra. 1808-ban Berzsenyi saját maga küldte el egy teljes verses kötetét Kis Jánosnak, aki aztán továbbította Kazinczynak a nyomtatáshoz. Sajnálatos módon Berzsenyi nem datálta műveit, így nem lehet pontosan tudni az írások készítési dátumát, és nem lehet időszakokra bontani alkotói tevékenységét. Kazinczy lelkesítő levelére válaszolva megindult köztük a hosszú levelezés.
1808 nyarán Niklára költöztek, ahol apja halála (1818) után Berzsenyi kiváltotta az elzálogosított anyai birtokokat, és 1200 hold földet és a Gombai hegyen (Nagygomba) 40 hold szőlőt örökölt. A niklai gazdálkodást eleinte sok elemi csapás, a francia háború okozta zavargás és az 1811-es pénzválság nehezítette, de Berzsenyi végül rendezte a dolgait, és vagyona is nőtt.
Ritkán hagyta el Niklát, és otthonról sem szívesen ment el. Csak kétszer látogatta meg Pestet. Először 1810 márciusában járt Pesten, ahol műveinek kiadásával foglalkozott. Ott megismerkedett Kazinczy költőbarátaival, bár először idegenkedtek egymástól (Szemere Pál, Kölcsey Ferenc, Vitkovics Mihály és Horvát István). 1812-ben egy hétig tartózkodott Bécsben, ahol festményt is készíttetett a közelgő kötetéhez.
1813 májusának végén ismét Pesten járt, ahol találkozott Virág Benedekkel és Helmeczy Mihállyal. 1814-ben pedig baráti viszonyt alakított ki Döbrentei Gáborral. Berzsenyi és Döbrentei kapcsolata valószínűleg jóval korábbra nyúlik vissza, hiszen Döbrentei apja, Bobán, Hetyétől néhány kilométerre volt lelkész. Bár Berzsenyi ekkor már Sömjénben élt, a kemenesaljai evangélikus nemesi körökben ezek a kapcsolatok kiemelkedő fontosságúak voltak. Berzsenyi jó barátja volt Kis Jánosnak, a nemesdömölki lelkésznek, és Nemesdömölk akkoriban a környék szellemi központja volt, még az artikuláris világ elmúltával is.
Tudományos alkotások időszaka
1810 után Berzsenyi egy igen terméketlen időszakon ment keresztül, valószínűleg a földesúri élet problémái és családi viták miatt. Magányossága, melankolikus hajlama és változó egészségi állapota nagyon sebezhetővé tette. 1816-tól majdnem minden évben valamilyen betegsége volt. Ebben az időszakban olvasta Kölcsey szigorú, néhol igazságtalan kritikáját, mely a Tudományos Gyűjtemény 1817. júliusi kiadásában jelent meg. Berzsenyi úgy érezte, hogy a kritika megalapozatlan és igazságtalan, és lenézőnek találta. Személyes támadásnak érezte, és azt gondolta, hogy mögötte Kazinczy Ferenc áll. Ennek hatására levelezésük három évig megszakadt.
Kölcsey recenziója után Berzsenyi már nem írt sok verset. Fő célja az volt, hogy méltó választ adjon Kölcseynek. Első fellángolásában írta meg az anti-recenzióját, anélkül, hogy előzetesen mélyen foglalkozott volna az esztétika tanulmányozásával. Habár elküldte művét a Tudományos Gyűjteménynek, sosem jelent meg. Hiába próbálta sürgetni a visszakapását.
A következő évek során a költői alkotás helyét a tudományos munkálkodás, az esztétika és az irodalom tanulmányozása vette át. Megpróbálta kiküszöbölni tudásbeli hiányosságait. A „méltó” válasz 1825-ben jelent meg „Észrevételek Kölcsey recenziójára” címmel a Tudományos Gyűjtemény szeptemberi kiadásában, nyolc évnyi előkészítés után. Kölcsey a klasszicizmus esztétikai követelményeire támaszkodó kifogásait a romantika nevében elutasította, mondván, hogy ő olyan költő, akit nem lehet a „hellenisztika” szabályai alapján megítélni.
Berzsenyi a többségét tudományos tevékenységnek szentelte, amit számos tanulmánya is bizonyít. Kiadta „A versformákról” című művét, majd 1829 és 1834 között „Kriticai leveleket” is írt. 1830-ban, a Magyar Tudományos Akadémia megalakulásakor választották meg az akadémia első vidéki rendes tagjának. Székfoglalóját 1833-ban adták ki „Poetai harmonistica” címmel. Ebben a tanulmányában a klasszicizmus esztétikai elemeit részesítette előnyben a romantikával szemben, mondván, hogy a világban az egyetlen állandó dolog a harmónia. 1833-ban írta meg „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól” című művét is.
Berzsenyi élete utolsó éveiben szinte állandóan betegeskedett: Balatonfüreden és Budapesten is gyógykezeltette magát. Rendszeresen részt vett a Tudós Társaság ülésein és tervezte, hogy Budapestre költözik, de ezt a terve már nem tudta megvalósítani.
Berzsenyi 1836. február 24-én Niklán hunyt el. Családja rendezett anyagi viszonyok között maradt; özvegye és négy gyermeke (Lidia, Farkas, Antal és László) maradt hátra.
