Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb költője. Egyik legnagyobb alakja a magyar politikai újságírásnak. A irodalomról, műveltségről írt cikkei a haladást és a fejlődést sürgetik. Az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek költészetének témái. A szülőföldjéről, vagy a szerelemről írt versei olyan lényeges kifejezései az emberi létezésnek, mint az egyenlőség, a szabadság, a mulandóság, vagy a hit kérdéseiről írott költeményei.
Ady Endre élete
Érmindszenten, egy Szilágy megyei faluban elszegényedett nemesi családban született. Édesapja diósadi Ady Lőrinc (1851–1929), gazdálkodó, édesanyja Pásztor Mária (1858–1937), református lelkipásztorok leszármazottja volt. Egy nővére és egy öccse volt.
Testi hibái
A költő az átlagostól több eltérő testi adottsággal született. Mindkét kezén hat ujja volt. A rendellenességek csupán csont nélküli, csökevényes bőrnövedékekek voltak, melyeket a bába tökéletesen eltávolított. Sokujjúságát a későbbiekben a költő a kiválasztottság jeleként értékelte. Emellett mindkét oldalán lenőtt füllel, és rövidlátó szemmel született. Felnőttként a hiúsága miatt nem hordott szemüveget, inkább közel hajolva olvasott. Lábai alkatilag gyengék voltak, emiatt volt bizonytalan járása.
Gyermekkora
Tanulmányait az érmindszenti református általános iskolában kezdte meg 1883-ban. Szülei gimnáziumba szánták, így tanulmányait 1886-tól a katolikus népiskolában folytatta. Az általános iskola befejeztével, 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnázium diákja volt. Itt voltak a legszörnyűbb diákévei. Első költeményeit is itt írta, amelyek verses csúfolódások voltak. Ezen évekből származik barátsága Jászi Oszkárral, akivel hittanórára jártak együtt. 1892-től a zilahi református kollégiumba került, ahol 1896 júniusában jelesen érettségizett. A liberális szellemű iskola a szabadságot jelentette számára: itt engedték nyilvánosan cigarettázni, és rendszeressé váltak a szombat esti kocsmázások is; emellett itt voltak első szerelmi és irodalmi sikerei is. Első szerelme F. Erzsike volt, aki későbbi versei Zsókája lett.
Életpályája
Apja meglátta fiában a leendő szolgabíró lehetőségét és az elesett család új felemelkedését, ezért beíratta a debreceni jogakadémiára. Szülei beleegyezésével Temesváron, Pesten iratkozott be a jogi egyetem második évfolyamára, ahol délelőttönként a királyi bizottságnál volt hivatalnok, délutánonként pedig magánórákat adott. Temesváron, 1897 karácsonyán édesanyja súlyos betegen vitte haza, de felépült, és visszatért Budapestre, hogy a negyedik félévre beiratkozzon. A tandíj azonban korhelykedésre ment el, amelyet többször is elküldött, elmaradt, és nem tudta kifizetni. Mivel nem mert szülei szeme elé kerülni, Zilahra költözött, ügyvédi irodában vállalt írnoki állást, és egy barátjához költözött. Ez idő tájt született meg az ötlet, hogy saját verseinek gyűjteményét kiadja. Ősszel visszatért Debrecenbe, hogy folytassa tanulmányait, de előadásokra ritkán járt, inkább az újságok (Debreceni Ellenőr, Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Hírlap) érdekelték. Először a Debreceni Hírlapban, majd 1899-től a Debrecen című folyóiratban szerepelt hivatásszerűen. A következő félévben nem ment egyetemre, így megszakadtak tanulmányai. Ugyanebben az évben adta ki első verseskötetét Versek címmel, amely nem aratott sikert.
1900 év elején a kormánypárti Szabadság című laphoz szerződött Nagyváradon. Az Egy kis séta címmel megjelent cikke ellenszenvet gerjesztett ellene a lapjánál, így május közepétől a Nagyváradi Napló kötelékébe szegődött. Itt a kritikus hangú jegyzet a papok dőzsölő életvitelét ostorozta, így az egyház feljelentette rágalmazásért, Ady Endre pedig 10 korona és 3 nap fogház büntetést kapott érte.
1903 augusztusában megismerkedett Diósyné Brüll Adéllal, egy férjes asszonnyal, aki Párizsban élt és látogatóba jött haza. Léda (Ady így nevezte őt el) lett a költő múzsája. Lírai kibontakozásában a nő iránti szerelme és a párizsban tett látogatásai segítették. A Lédával való kapcsolata 9 évig tartott: 1903-tól 1912-ig, amikor a kapcsolatuk végleg megromlott.
1908-ban a Nyugat című irodalmi lap első számában megjelentek Ady Endre esszéi és versei. A lapnak élete végéig munkatársa volt, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is.
Az első világháború kitörése után, 1918-ban jelent meg újabb verseskötete, A halottak élén címmel.
Ady Endre halála
1918 novemberében szifiliszre jellemző szövődményként kisebb szélütést kapott. A feljegyzésekből kiderült, hogy májbetegsége és általános nyirokcsomó megnagyobbodása is volt. Ettől kezdve nehezére esett beszélni de elméje tiszta maradt. Később megkapta a spanyolnáthát. Emiatt kialakult magas lázzal járó tüdőgyulladását két hétig kezelték, de 1919. január 27-én, 41 évesen meghalt.
